Tehetséggondozó csoport

Indul a BTG Nonprofit Kft. és a Budaörsi SC Úszó Szakosztályának közös tehetséggondozó csoportja

2016 januárjától a BTG Nonprofit Kft.
úszásoktatása és a Budaörsi SC Úszó Szakosztálya együttműködve, egymás munkájának segítése érdekében egy közös utánpótlás tehetséggondozó csoportot indít.
A cél, hogy az úszásoktatásról kiválasztott 6-9 éves gyerekek – megfelelő szakmai felügyelet mellett – magasabb szinten sajátítsák el mind a négy úszásnem technikáját. Az edzőt a Budaörsi SC biztosítja, annak érdekében, hogy a gyerekek később olyan alappal rendelkezzenek, amelyre biztosan lehet építkezni a versenyúszás során. A csoport céljának megfelelően az edzések mennyisége heti 3×1 óra tanmedencés/mélyvizes foglalkozás.

A csoport célja

Mindkét oldal úgy érzi, hogy a csoport létrehozására igény van. Az úszásoktatásról kiválasztott tehetségesebb gyerekek megkapják a nekik szükséges képzést, míg az ő korábbi csoportjukban betöltött helyükre új gyerekek érkezhetnek. Később a tehetséggondozó csoportból továbbkerülnek a versenyúszó csoportokba, ezzel gördülékenyebbé válik az oktatók munkája, minőségi és mennyiségi oktatás alakítható ki. Ezen kívül a versenyúszás eredményességéhez elengedhetetlen utánpótlás bázis is létrejön.

A csoportba bekerülés menete

Az úszásoktatásban már résztvevő gyerekek kiválasztását a Budaörsi SC úszó szakedzői végzik, természetesen a BTG Nonprofit Kft. oktatóinak javaslatát figyelembe véve. Tekintettel az úszáshoz szükséges alkati, mentális és fizikai adottságokra, a Budaörsi SC edzői az oktatókkal egyeztetve javaslatot tesznek a tehetséges gyerekek szüleinek a gyermek csoportba kerülésének lehetőségéről. Ezt követően a szülő és a gyermek szabad döntése, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel. A csoportba jelentkezni nem lehet, a bekerülés csakis kizárólag edzői javaslat alapján történik.

Edzések időpontjai
Kedd, csütörtök és péntek 16:00-17:00
Díja:
16.000 Ft/hó/gyermekbscuszaslogo

Top