JÓTÉKONY CÉLÚ  GHYMES  KONCERT AZ ÚJRAKEZDÉS JEGYÉBEN

 Hazánkban évente több mint 6000 ember veszti el a látását – segítsük őket együtt az újrakezdésben!

Egy felnőtt ember életében a szerzett látássérülés hatalmas veszteség, hiszen meg kell küzdenie a mindennapok során a közlekedésben, a kommunikációban, a tanulás, vagy munkavállalás, valamint a társadalmi szerepek vállalása terén felmerülő akadályokkal.
Az elemi rehabilitáció célja a látássérült személyek életminőségének javítása, az új élethelyzethez történő alkalmazkodásuk elősegítése, és társadalmi reintegrációjuk támogatása.
Ezt a feladatot vállaja fel a budapesti, Pest- és Fejér megyei felnőttkorú látássérült embereket ellátó központunk, mely október 1-jén nyílik meg Budaörsön, a Patkó utca 7. szám alatt. Addig azonban még komoly átalakítási munkák állnak előttünk. A pályázati támogatás a központ működése (fenntartás, bérek) egy részét fedezi, de az elindítást megelőző átépítési munkálatokat nem - ehhez járul majd hozzá bevételével idei jótékonysági koncertünk, mely 2017. október 14-én, szombaton lesz a GHYMES együttes fellépésével.

Segítsünk együtt, hogy látásuk elvesztése után is tartalmas, önálló életet élhessenek embertársaink!